Jönnek az ember életében fordulópontok, amiknek abban a pillanatban nincs is tudatában, hogy mekkora jelentőségük van. Most nálam is bekövetkezett néhány változás.
Az egyik változás a munkahelyi életemben következett be; szeptember 1-től másik csoport irányítását fogom átvenni. Jött egy lehetőség és úgy gondoltam, miért ne? Kiváncsi voltam Patrik véleményére is az ötletet illetően és tetszett neki. Egyetértett velem abban, hogy kihívás lesz 9 év után váltani. Ennyi ideje dolgozom ugyanis revenue területen. 2 cég - 9 év... és még milyen messze a nyugdíj :D
Szóval megpályáztam. A főnökömnek is tetszett az ötlet. Arról nem is beszélve, hogy ezzel részben az ő életét könnyítem meg, hiszen fel tudom használni az eddigi csoportvezetői tapasztalataimat. Más kérdés, hogy mennyi plusz munkát fog neki jelenteni az, hogy a helyemre valaki mást keressen ;)
Az új pozicíó teljesen más területet érint, mint amivel eddig foglalkoztam. Mondhatni semmi köze egymáshoz. Legalábbis amennyire ezt most fel tudom mérni. Emberek száma ugyanannyi lesz, viszont újból bele kell rázódnom a csoport dinamikájába.... érdekes lesz. Ugyanakkor már most biztos vagyok benne, hogy hiányozni fognak a mostani "gyerekeim" :)
A másik változás magánéleti. Nem is jó szó rá a változás. Kihívás inkább... mielőtt bárki megijedne, nem, nem szakítottunk :) Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kapcsolatunk egyfajta erőpróbán megyünk most keresztül. Én legalábbis biztosan. A jó oldala, hogy ezzel együtt még inkább látom a határaimat és próbálom őket tágítani is. Nem mindig könnyű. Azt már tudom, hogy a legnehezebben a szeretetlenséget/közönyt viselem. Az érdekesség, hogy ilyenkor az én reakcióm is az azonnali szeretetmegvonás... és nem csak ilyenkor. Próbálok arra is rájönni, hogy honnan fakad ez bennem, mi az, ami ezt így alakította? Az apátlan gyerekkorom? Vagy Anyu használhatta ugyanezt? Nehéz kérdések, nehéz időszak, izgalmas önmegismerés. Csak ne érezném néha ezt a gyomorszorító stresszt. Próbálok pozitív maradni és kitartani, amig minden vissza nem áll a régibe. El nem tudom mondani mennyire várom már :)
Az egyik változás a munkahelyi életemben következett be; szeptember 1-től másik csoport irányítását fogom átvenni. Jött egy lehetőség és úgy gondoltam, miért ne? Kiváncsi voltam Patrik véleményére is az ötletet illetően és tetszett neki. Egyetértett velem abban, hogy kihívás lesz 9 év után váltani. Ennyi ideje dolgozom ugyanis revenue területen. 2 cég - 9 év... és még milyen messze a nyugdíj :D
Szóval megpályáztam. A főnökömnek is tetszett az ötlet. Arról nem is beszélve, hogy ezzel részben az ő életét könnyítem meg, hiszen fel tudom használni az eddigi csoportvezetői tapasztalataimat. Más kérdés, hogy mennyi plusz munkát fog neki jelenteni az, hogy a helyemre valaki mást keressen ;)
Az új pozicíó teljesen más területet érint, mint amivel eddig foglalkoztam. Mondhatni semmi köze egymáshoz. Legalábbis amennyire ezt most fel tudom mérni. Emberek száma ugyanannyi lesz, viszont újból bele kell rázódnom a csoport dinamikájába.... érdekes lesz. Ugyanakkor már most biztos vagyok benne, hogy hiányozni fognak a mostani "gyerekeim" :)
A másik változás magánéleti. Nem is jó szó rá a változás. Kihívás inkább... mielőtt bárki megijedne, nem, nem szakítottunk :) Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kapcsolatunk egyfajta erőpróbán megyünk most keresztül. Én legalábbis biztosan. A jó oldala, hogy ezzel együtt még inkább látom a határaimat és próbálom őket tágítani is. Nem mindig könnyű. Azt már tudom, hogy a legnehezebben a szeretetlenséget/közönyt viselem. Az érdekesség, hogy ilyenkor az én reakcióm is az azonnali szeretetmegvonás... és nem csak ilyenkor. Próbálok arra is rájönni, hogy honnan fakad ez bennem, mi az, ami ezt így alakította? Az apátlan gyerekkorom? Vagy Anyu használhatta ugyanezt? Nehéz kérdések, nehéz időszak, izgalmas önmegismerés. Csak ne érezném néha ezt a gyomorszorító stresszt. Próbálok pozitív maradni és kitartani, amig minden vissza nem áll a régibe. El nem tudom mondani mennyire várom már :)
Bejegyzések
