A legmélyebb hallgatás

Tudom, mostanában volt már elég szomorú bejegyzés - legalábbis aminek a tartalmilag. Itt van megint egy, sajna ezek nap, mint nap jönnek velem szembe, igérem igyekszem majd vidámabb témákkal is foglalkozni.
A téma, amivel ez esetben egy dokumentum filmen keresztül találkoztam először az a congoi ( DRC ) asszonyok erőszakolása. Kérdezhetné bárki, hogy miért foglalkozom én ezzel. A válasz egyszerű; én is nő vagyok és döbbenetes, hogy ilyen mértékű és súlyosságú bűntettel éli mindennapjait egy ország.
De hogy tiszta legyen a kép. A címet maga a dokumentumfilm adta ( The Greatest Silence: Rape in the Congo, infok a filmrol ), amit teljesen véletlenül kaptam el a tv-ben és szögezett oda elé. Egy amerikai újságírónő - Lisa F. Jackson - kezdett el foglalkozni a témával, részben saját maga által megélt tapasztalata miatt - ő is erőszak áldozata volt a '70-es években. Ennél is inkább volt vakmerő részéről elindulni egyedül ebbe a távoli országba ( Congo ) anyagot gyűjteni. Aztán az, ami végül itt fogadta, felülmúlta a legvadabb elképzeléseit.
Kezdetnek pont ez a közös "tapasztalat" volt az, amivel a riporternőnek sikerült az asszonyok bizalmát elnyerni, hogy később megnyiljanak és megosszák szomorú élményeiket.

kép innen

A probléma gyökere a még most is folyó háborúban keresendő. Az erőszakolók többsége katona és így bűntetlenséget élvez. A megelőzés pedig szinte lehetetlen, mivel a helyi, ez ügyben illetékes hatóság egyetlen női rendőr őrnagyból áll. Az ő irodája gyakorlatilag egy kb 10 nm-es bódé, ahol az asszonyok vallomásfelvétele zajlik, végighallgatva egymás történetét - kizárva ezáltal a néha hőn vágyott privát szféra lehetőségét.

kép innen

A film megszólaltatta még az erőszakos esetek gyógyítására/kezelésére szakosodott kórház igazgatóját, aki megoszt néhány történetet is. Ami igazán megrendítő, az az erőszak súlyossága. Az esetek többségében egyszerre több férfi támadja és erőszakolja meg az asszonyokat, nem ritkán a fegyverüket is használva. Az asszonyok aztán nehezen gyógyuló, néha rendbehozhatatlan károsodást szenvednek a nemi szerveiken, nem ritkán még HIV/AIDS-el is megfertőzve. A támadások célpontja a 12 évestől egészen a 70 évesig terjed, a katonák nem válogatnak. Nem ritka az sem, hogy a megerőszakolt nőtől a családja is elfordul.

A riporternő vette a bátorságot és bemerészkedett a dzsungelbe is, hogy lencsevégre kapja a szóban forgó katonákat is. Szinte egyikőjük sincs tudatában a tetteik súlyosságának vagy nem is akarják felmérni azt. A háborúra fogják vagy szimplán csak a többieket követve csinálják. Az általános vélemény az volt, hogy az asszonyok alacsonyabb rendűek, így azt lehet velük csinálni, amit a férfiak akarnak. Sokan babonás hitből erőszakolnak, mondván így jobban fognak harcolni a háborúban.
Az asszonyok kiszolgáltatottságát növeli, hogy az ország nőlakosságának a 2/3-a nem rendelkezik az semmilyen tapasztalattal, ami a munkábaálláshoz szükséges lenne. Ehhez még hozzájön az ország gyatra gazdasági helyzete is.

kép innen

A film nagyon felkavaró volt számomra, annak ellenére, hogy semmilyen brutalitást nem vonultatott fel képekben - kivéve a személyes interjúkat. Mégis hihetetlen volt látni ezeknek az asszonyoknak a néma beletörődését, ahogy a helyzetet elfogadják és megpróbálnak túlélni.
A téma foglalkoztat, ezért is írok róla, hogy még több emberhez elérjen. Ahogy maga a riporternő is fogalmazott, "reméljük, hogy az emberek eléggé motiváltak ahhoz, hogy még többet megtudjanak erről a konfliktusról".

Források:
The Gretest Silence homepage
The Greatest Silence: Rape in the Congo ( The Women's International Perspective ) - angol nyelvű cikk

Olvass tovább...

Újítást vezettem be, mégpedig az 'Olvass tovább...' linket. Igy a bejegyzések nem lesznek kifejtve a főoldalon, hanem csak a kattintás után. Remélem ezzel áttekinthetőbbé válik az oldal.
Már csak azt szeretném kitalálni, hogy hogyan tudom eltüntetni, ha rövid a bejegyzés :)
Bombázzatok megjegyzésekkel!

Constitution Hill

"It's said that no one truly knows a nation until one has been inside its jails.
A nation should not be jugded by how it treats its highest citizens, but its lowest ones-
and South Africa treated its imprisoned African citizens like animals."

Nelson Mandela, 1994

A fenti felirat látható a régi börtön bejárata felett. A börtön egy része - az alkotmány bíróság - még mind a mai napig működik. Az épület 1998-ban lett újjáépítve. A fiatal építészcsoport nagy hangsúlyt fektetett a szimbolizmusra. A régi épület egy részének tégláit felhasználták itt újra. Visszatérő motívum az épületen belül a fa, levelek, utalva arra, hogy régen, a törzsi ügyeket is egy fa alatt beszélték meg.
Az épület homlokzatán az Alkotmány Bíróság felirat látható az ország 11 hivatalos nyelvén. Hasonlóan, minden bírósági döntést ezen a 11 nyelven hoznak nyilvánosságra.

A bejárati ajtón - ami nagy jóakarattal nevezhető ajtónak, hiszen egy 9 méter magas fa-alkotásról van szó - 27 emberi jog talalható bevésve, amit a bíróság is szolgál. A szavak jel-nyelven vannak feltüntetve, a fogantyún pedig Braille-írással találhatóak ugyanezek. Lenyűgöző munka.

Az alábbi képen a tárgyalóterem látható.

A börtön régi épületeit múzeummá alakították, ezeken sétáltunk keresztül, miközben egy vezető szavait hallgattuk a néhol kegyetlen bánásmódról. Gyakorlatilag a börtönlakók mindennapjait az épületmaradványokon keresztül bemutató túráról volt szó. Az épületegyüttes 3 részből tevődött össze: fehérek részlege ( ez le volt zárva, mikor ott jártunk ), a szinesek részlege és a női börtön.
A szinesek részlegében, más néven a Négyesben ( Number Four ) tartották a fekete és egyéb szines börű elitélteket. Ide tartoztak mind a politikai elitéltek, mind a bűnözők. Ebből kifolyólag az épület 2 szekciót tartalmazott, a 4-est és 5-öst. A nevét mégis onnan kapta, hogy az idekerülő foglyoknak négyesével felsorakozva kellett átvonulniuk a fehérek "lakta" szektoron, szigorúan csak lehajtott fejjel.
Volt egy szoba berendezve a különböző kinzó eszközöknek, amit az őrök alkalmaztak a foglyok "rendszabályozására". Közben egy kivetítőn idős emberek meséltek a börtönben szerzett emlekeikről. Az alábbi képen egy akkori cella látható a fekvőhelyekkel, háttérben a mosdó.

Egy másik szoba a takaró-versenynek volt berendezve. A foglyoknak járt azért egy kis szórakozás is: évente megrendezésre kerülő versenyre takarókból összeeszkábált művekkel lehetett nevezni, a győztes pedig plusz élelmet kapott. A képen az egyik győztes mű.

Ennek ugyanis nagy jelentősége volt, mivel a különböző bőrszínhez különböző ellátás járt. A fehérek kapták a legtöbb és leggazdagabb ellátás ( még mindig börtönkeretek között beszélünk, ez sem volt túl sok ). A szinesek, ázsiaiak némivel kevesebbet, a feketék pedig elenyésző mennyiségü ételt kaptak csak. Egy példa: kenyér - fehérek 560 g/nap, szinesek 220 g/nap, feketék semmi.
Itt volt fogvatartva többek között Nelson Mandela egy ideig, valamint Mahatma Gandhi is.
Utunk ezután a női börtönbe vezetett, amit már vezetőnk nélkül néztünk végig. Rengetek emlék, interjú, szomorú történet volt itt felelevenítve, többek között gyermeküket itt világrahozó nőkről, orvosi ellátást nélkülöző szenvedőkről. A férfibörtönhöz hasonlóan, ide is könnyű volt bekerülni, eleg volt hozzá, ha a fekete asszonynál nem volt ott az igazoló papírja. Mégis, összességében a férfibörtön szomorúbb benyomást keltett bennem.

Az alábbi linkeken további angol nyelvű információt lehet találni a témában:
http://www.constitutionhill.org.za/
http://en.wikipedia.org/wiki/Constitution_Hill,_Johannesburg
http://www.constitutionalcourt.org.za/site/thecourt/thebuilding.htm

Victoria-falls, Zimbabwe

Ezt az úticélt egy ismerősünk javasolta nekünk - a doktornő, akihez Patrik masszázsra jár. A szervezést ezuttal utazási irodára bíztuk, hogy biztosan minden rendben legyen. Péntek kora reggel indultunk útnak, a húsvéti roham után. Részben a késői repjegy foglalás, részben a húsvéti rohamnak köszönhetően nem a Victoria-vízeséshez repültünk közvetlen, hanem Zambiába ( Livingstone ) és onnan söfőr vitt át minket a határ másik oldalára. Ahogy leszálltunk Livingstone-ban, már érezhető volt, az ország tényleges "afrikai" volta, ellentétben Dél-Afrikával ( néhány alacsonyabb "költségvetésű" országot megjárva erről a kontinensről, ez az ország messze a jobbak között van szerintem ) Az egyik első, ezt alátámasztó benyomás a mellékhelységben volt szembeszökő; se wc-papír, se szappan, ellenben egy nagy doboz óvszer az ablakrésben.
Innen egy sofőr vitt tovább minket a zimbabwe-i oldalra, több más turistával egyetemben és útközben rögtönzött idegenvezetést is tartott a városról, valamint távolról a vizesést is megmutatta.
A határon megfelelő összeg ellenében léphettünk át. Az iroda, ahol az üzlet bonyolódott, meglehetősen lelakott volt, de csak inkább fokozta a lelkesedésem. Mióta először jártam afrikai országban, ez a kiváncsiság kitart. Nem volt ez most sem másképp, már alig vártam, hogy megint tanuja legyek ennek a mienktől teljesen másfajta életvitelnek és -szinvonalnak. Rajtunk kívűl volt még néhány helyi ( tipikus kép, ahogy a kicsi fekete kislány ijedten bújik az anya szoknyája mögé, ahogy minket meglát :) vagy a mezitláb, egy műanyagszatyorral a határra érkező fiatalasszony ) És hát a szagok... a meleg, a helyi emberek bőrének a kipárolgása... aki volt már ilyen országban, az tudja mire gondolok. Aki nem, annak meg jobb igy.
Ezután, a határon túl az első találkozás a vízeséssel. Egy híd vezetett át a zimbabwei oldalra, azon ez a kép tárult elénk.




A szállodába érve, némi pihenés után várt minket az aznapra szervezett program: naplemente túra a Zambezi folyón. Ez annyit jelentett, hogy az egyeztetett időben felvettek minket, elfurikáztunk a folyópartra, ahol a már megszokott törzsi tánccal fogadtak minket ( némi jutattás reményében ). Néhány ének után aztán útnak indult a hajó. Igazából 2 nagyobb szigetet kerültünk meg és hajóztunk vissza a kiindulási pontra. Mindeközben némi kaját és innivalókat szolgáltak fel ( ami már benne volt az árban ) és közben figyeltük a közelben levő állatvilágot ( ekkor láttam krokodilt először, bár csak távolról ). Időközben a nap is lement.


Másnap a reggeli után az aznapi programhoz korán érkeztünk, így kimentünk a kapuhoz, ahol sikerült lencsevégre kapnom néhány páviánt, amik meglepően barátságosak voltak ( nem úgy az itteniek, amiktől minden turistát óva intenek ). Ezenkívűl rögvest akadt társaságunk is, ugyanis kb 2 mp-en belül legalabb 4 helyi fickó termett körülöttünk, mindenféle portékát ajánlva eladásra ( mindeközben a biztonsági őr is odajött mögénk, látva a hirtelen összesereglett piacot ). Nekem a félelemérzetem itt nőtt meg egy kicsit. A srácok elég nehezen adták fel, 2 különösen kitartó volt, velük szóba elegyedtünk. Mondták, hogy kereskedésből próbálnak megélni, ezen a ponton az egyikük elkezdte győzködni Patrikot, hogy adja el neki a nadrágját, mert neki csak az az 1 van, ami rajta van, kereskedő létére kell még neki portéka. Időközben megérkezett értünk a kocsi, így elbúcsúztunk volna a srácoktól, de nagyon kitartóan próbáltak minket vásárlásra bírni. Nem ment, bár a hotelhez még később visszajöttek, hogy megpróbáljanak elcsipni minket. Láttunk kint a városban más turistákat, akik körbenézni próbáltak, legalább 3-4 "kereskedővel" körbevéve. Ezek így együtt eredményezték, hogy mi végül nem mentünk ki a városba.
Az aznapi programunk a vízesés-túra nevet viselte. Ez egy 2,5 km-es séta volt a vízeséssel szemközti zimbabwe-i oldalon. A vezetőnk itt egy térképen mutatja, hogy merre fogunk sétálni.

A kilátás az elején gyönyörű volt, ám ahogy haladtunk egyre mélyebben a közepe irányába, úgy vált egyre párásabbá-esősebbé a szakasz, így itt már képet sem tudtam készíteni. Olyan volt, mintha zivatarban sétálnánk. Teljesen eláztunk a végére :)


Délután lazultunk a medence mellett, majd vacsora utánra a Húsvéti Szépségkirálynőválasztást tűztük ki programnak a szállóban található kaszinóban. Az egyik zenés szórakozóhelyen tartott versenyre a fővárosból érkeztek a modellek. Nem terveztük, de végül késő éjjelig maradtunk egy olyan helyen, ahol a kb 70 emberből mi voltunk egyedül fehérek :D ( B, te különösen frusztrált lettél volna ) Nagyon jól szórakoztunk, pár emberrel össze is barátkoztunk. Engem megtanítottak egy jellegzetes csipőmozgást igényelő táncra a lányok, ami aznap este különösen jól ment az elfogyasztott sörök után. Sajnálatos módon tegnap pl már nem tudtam felidézni :) Egyébként a klub jellege és belépője miatt biztosra vettük, hogy a helyi kereskedő haverjaink nem ide járnak szórakozni.
Másnap aztán nem kevéssé fáradtan a csupán néhány órás alvás után összecsomagoltunk, még egy utolsó üzlet keretében szert tettünk a helyi pénzre emlékbe, aztán elindultunk haza.


További képek ömlesztve:
Zambezi naplemente
Victoria-vízesés túra
Hotel, meg egyéb képek

Umoja - Spirit of Togetherness

Egyik ismerősünk azzal az ötlettel állt elő múlt héten, hogy menjünk el megnézni egy afrikai musical-t. Igazából csak egy röplapja volt a helyről, viszont a képek alapján igéretesnek tűnt ( a társaság férfirészlegét különösen a fedetlen keblek látványa lelkesítette :) ). Jegyvásárlás, időpontfoglalás, miegyéb után megegyeztünk a szombat estében.
Még szombat délután elmentünk vásárolni, aminek keretében szert tettem egy csini ruhára. Ennek párom kifejezetten örült, mivel kb kapcsolatunk 5. percetől folyamatosan szoknyában szeretne látni. Hát, ezt most megkapta szombaton :)
Vacsorával kezdtünk, aztán bőven a kezdés előtt elindultunk a hely fele. Azért mondom, hogy bőven, mert a szinház a város egy olyan pontján volt, ahol még nem jártunk azelőtt. Rendesen, GPS-el találtunk csak oda.




Egyszóval, a néhány képet leszámítva ugye semmit nem tudtunk a darabról. Fergeteges volt. Minden elképzelhető elvárásomat felülmúlta. Ami a darab szerkezetét illeti, ez voltaképpen egy zenei áttekintése volt az afrikai kultúrának. Kezdtek a törzsi énekekkel, táncokkal és szépen, megfelelő lépésközökkel felépítették napjainkig.


Az átkötő szövegeket egy Nelson Mandela kinézetű úriember mesélgette. Nagyon látványos előadás volt, klassz koreográfiával.


Egyik-másik szereplőnek pedig lenyűgöző hangja volt, érezni lehetett, hogy nem utcáról összeszedett emberekről van szó, hanem egy jól megtervezett és begyakorolt előadásról. Képeket sajnos nem lehetett készíteni közben, de találtam néhányat a neten, azt megosztom.

Olvasnivaló

Ezt a könyvet tegnap este fejeztem be. A szemem már alig birtam nyitva tartani, de ez tipikusan az a fajta könyv, amit nehez letenni. A közepén azért, mert annyira visz a történet, a végén pedig azért, mert addigra már az oldalamat fúrja a kiváncsiság, hogy hogyan lesznek a szálak elvarrva.
Ez a könyv volt egyébként az első svéd irodalmi próbálkozásom és azt kell mondjam, hogy felülmúlta minden várakozásom. És mindezt úgy, hogy angol nyelven olvastam a történetet... de még így is :)
Kb egy időben azzal, hogy elkezdtem olvasni, jött ki a magyar fordítás is otthon. Nemsokra rá fent is volt a kritika Könyvesblogon, ahol dicsérték is meg nem is. A kritikus pl nehezményezte, hogy a fő bonyodalom megoldása után meg van hátra 80 oldal, ahol a mellékszál kerül elvarrásra. Én ezzel speciel úgy voltam, hogy legalább elvarrják azt a mellékszálat. Ebből a szempontból ez a könyv egy nagyon szép, befejezett egészet képvisel a szememben. Külön tetszett, hogy a szakmai megoldások is ki vannak fejtve ( pl hacker-kedés egy számítógépen ).
Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti a fordulatos, bonyodalmaktól nem mentes, izgalmas krimit, ami némi bepillantást is ad a svéd mindennapokba.

Stieg Larsson - The Girl with the Dragon Tattoo
Magyar kiadás: A tetovált lány
Animus Kiadó Kft.

Apartheid

Újra itt vagyok Johannesburgban... már 1 hónapja. Kb még ugyanennyi vissza van. Elég csendesen telt ez az egy hónap. 2 héttel ezelőtt vendégünk volt egy barátom személyében. Az ő élményei itt olvashatóak. Sok olyan helyet megjártunk vele, ahol mi már voltunk, de jó volt visszamenni ( ugyan ki ne szeretne kistigrist simogatni újra, megunhatatlan... :) ) Viszont ellátogattunk olyan helyre is, ami nekünk is újdonság volt: Apartheid múzeum. Aki ismer, tudja, hogy én nem vagyok egy nagy történelem-rajongó ( ellentétben Patrikkal ), de ez a múzeum még nekem is bejött. Kifejezetten szimpatikus volt, hogy az elején kezdték. Az okoknál, hogy mi vezetett el odáig, hogy az apartheid, mint jelenség kialakuljon. Mindezt vetitesekkel, még ma is élő leszármazottak felkutatásával, rengeteg újságcikk, fénykép felvonultatásával. Maga az apartheid faji elkülönítést jelent. Ennek megfelelően a bejáratnál kaptunk kis kártyákat ( véletlenszerűen ), ki fehér, ki fekete lett. A későbbiekben ennek megfelelő ajtón keresztül juthattunk be az épületbe, ahol a folyosón a "kapott fajunkhoz" tartozó régi azonosító kártyák voltak kinagyitva.

Az eseményeket és tényeket időrendi sorrendben vonultatták fel. Ahogy közeledtünk a kicsúcsosodáshoz, annál erőszakosabb megnyilvánulások történtek. A végefelé volt egy video, amin rendőröket mutattak, ahogy "ellenőrzik" a feketék által lakott negyedet. Brutális volt. A sok erőszak végül elvezetett odáig, hogy a helyzet tarthatatlanná vált és megszületett végül belőle valami új. 1994-ben volt az első olyan választás, ahol mindenkinek volt szavazati joga. Elszorult torokkal néztem a kinagyitott képeket emberekről, akik azon a napon álltak először sorba, akár órákig a tűző napon, örömtől ragyogó arccal. És hát a nagy lelkesedés nem állt itt meg, a listán szereplő pártok sora hosszú volt. 2 kedvencemet emelném ki megszerzett szavazatok számával:

• Sport Organisation for Collective Contributions and Equal Rights (SOCCER) - 10,575
• Keep It Straight and Simple Party (KISS) - 5,916

A győztes a African National Congress (ANC) párt lett, Nelson Mandela vezetésével ( 12,237,655 szavazattal ).